Csipesz szobor

Csipesz szobor

 Abádszalók a nevét 1896-ban kapta, mikor a település létrejött Tisza-Abád és Tisza-Szalók egyesülésével. Ennek az eseménynek állít emléket a csipesz alakú szobor. A csipesz két szára a két községet, a köztük található acélrugó pedig az összetartó emberek közösségét jelképezi.

Galéria

További látnivalók

Attila kút

Az Attila kút Abádszalók központjában, a Deák Ferenc és Arany János utca kereszteződésében található parkosított részen áll. A zsindelytetős építmény középpontjában a hun fej tekint a négy égtáj felé. Tartó oszlopai díszesen faragottak. A kút káváján négy oldalt ősi magyar motívumok fedezhetők fel.

Egy hely, ahol a Tisza-tavi halak lépcsőn közlekednek. Abádszalók és Kisköre határán található a Hallépcső, amely Közép-Európa legnagyobb ökológiai folyosója. A Tisza-tónál járva megéri meglátogatni ezt a különleges helyet. A közel 1400 méter hosszú csatorna egész évben vándorlási lehetőséget biztosít a halaknak a Tisza-tó és a Tisza folyó között. Eddig már több, mint 40 halfajt figyeltek meg itt.

Dr. Laki Kálmán orvos-biokémikus, Abádszalók első díszpolgára, aki gyermekkorát Abádszalókon töltötte. 1948 után amerikai emigrációban jelentős eredményeket ért el a véralvadás biokémiai, élettani mechanizmusának feltárásában. Lóránd László és az ő kutatásaihoz fűződik a véralvadékot képező fibrinháló stabilizálásáért felelős enzim, a XIII-as faktor felfedezése. 2000-ben avatták fel tiszteletére mellszobrát, amely bronzból készült. A szobrot Györfi Sándor szobrászművész alkotta meg.

 

A Szalók Yacht Klub számtalan lehetőséget kínál a víz és hajózás szerelmeseinek!

Igényes környezetben 150 kikötőhellyel,  hajó- és csónakbérlési lehetőséggel, jet-ski tárolóöböllel, vízi benzinkúttal és vízi bárral várjuk vendégeinket.

Színvonalas vízparti éttermünk és grillteraszunk élménygazdag kikapcsolódást és gasztronómiai különlegességeket kínál Önnek és családjának.

A Faluház és népviseletbe öltöztetett babák múzeuma sokféle látnivalót kínál az Abádszalókra érkező vendégeknek. A folyosón a 19. század fordulójának éveiből származó használati tárgyak vannak. Itt a kismesterségek közül a bognár, kötélgyártás, csipkeverés eszközei is megtekinthetők. A múzeum legnagyobb részét a népviseletbe öltözött babák foglalják el. Steigauf Józsefné kutató és készítő munkájának eredményeként a Kárpát-medence valamint a föld országainak viseleteiből több mint 700 rend ruhájának hiteles kicsinyített mása tekinthető meg három helységben.

 Abádszalók a nevét 1896-ban kapta, mikor a település létrejött Tisza-Abád és Tisza-Szalók egyesülésével. Ennek az eseménynek állít emléket a csipesz alakú szobor. A csipesz két szára a két községet, a köztük található acélrugó pedig az összetartó emberek közösségét jelképezi.